Hivatalosan megjelent az openSUSE Leap 16.1, amely a Leap 16 sorozat első kisebb verziófrissítéseként jelentős változásokat hoz a disztribúció működésében. A legnagyobb újdonság a korábban különálló Leap Micro integrálása, amelynek köszönhetően a hagyományos és az úgynevezett immutable, vagyis megváltozhatatlan rendszermód egyetlen kiadásból érhető el. Utóbbi írásvédett gyökérfájlrendszert használ, amely megakadályozza a rendszerfájlok közvetlen módosítását, a frissítéseket pedig visszaállítható rendszerállapotok segítségével kezeli. A fejlesztők emellett frissítették az asztali környezeteket, köztük a KDE Plasma 6.6-ot, továbbfejlesztették az Agama telepítőt, és számos új szoftververziót tettek elérhetővé.

Az openSUSE Leap 16.1 legjelentősebb változtatása az Immutable Mode, vagyis az írásvédett rendszermód bevezetése, amely a korábbi Leap Micro disztribúció működését építi be a hagyományos Leap rendszerbe. Ennek eredményeként a felhasználók ugyanabból a telepítőkészletből választhatnak hagyományos vagy írásvédett gyökérfájlrendszerrel működő telepítést az Agama telepítő segítségével. A Leap Micro önálló kiadása ezzel megszűnik, így a korábban tervezett 6.3-as és 7.0-s verziók már nem jelennek meg.
Az új üzemmód az írásvédett gyökérfájlrendszer mellett tranzakcióalapú frissítési mechanizmust használ. A rendszer minden frissítés alkalmával pillanatképet készít, amely lehetővé teszi a korábbi működő állapot visszaállítását, ha a telepített módosítások problémát okoznak. A további alkalmazások telepítésére a Podman és a Distrobox konténeres megoldásai használhatók, az asztali programokhoz pedig a Flatpak kínál alternatívát.
A meglévő Leap Micro 6.2 rendszerek az openSUSE Migration eszközzel átállíthatók a Leap 16.1 immutable üzemmódjára, ugyanakkor a fejlesztők ezt az eljárást egyelőre kísérletinek tekintik. A virtualizációs és felhőkörnyezetekhez készített előre konfigurált rendszerképek továbbra is elérhetők maradnak. A változtatás következtében a hagyományos és az immutable telepítések azonos kiadási ütemezést, karbantartási frissítéseket és támogatási életciklust kapnak. A Leap továbbra is szoros kapcsolatban marad a SUSE Linux Enterprise Server vállalati disztribúcióval, amelynek forráskódjára és csomagjaira épül.
Az asztali környezetek közül a KDE Plasma kapta az egyik legnagyobb frissítést, amely a korábbi 6.4-es verzióról 6.6-ra lépett. A grafikus környezethez a Qt 6.11 alkalmazás keretrendszer és a KDE Frameworks 6.25 társul. A GNOME továbbra is a 48-as főverzió marad, amely hibajavításokat kapott, az LXQt pedig a 2.4-es kiadásra frissült. Az Xfce 4.20 változatlanul rendelkezik Wayland-támogatással.
A felhasználói alkalmazások között megtalálható a LibreOffice 26.2 irodai programcsomag és a GIMP 3.2 képszerkesztő. A rendszer központi komponensei ugyanakkor megőrizték a korábbi stabil verziókat, így az openSUSE Leap 16.1 továbbra is a Linux 6.12 LTS kernelt, a systemd 257 szolgáltatáskezelőt és a Glibc 2.40 rendszerkönyvtárat használja.
A virtualizációs eszközök közül a QEMU 11.0 és a libvirt 12.4 érkezett, a konténerkezeléshez pedig a Podman 5.8 áll rendelkezésre. A fejlesztők számára a Python 3.13 mellett már a Python 3.14 is elérhető, valamint bekerült az LLVM 21, a PHP 8.5.12, a MariaDB 12.3 és a PostgreSQL 18. Az Agama telepítő a 24-es verzióra frissült.
A hardverkövetelmények nem változtak az OpenSuSE Leap 16.0-hoz képest, így továbbra is legalább x86-64-v2 utasításkészletet támogató processzor szükséges. A rendszer alapértelmezett biztonsági modulja a SELinux maradt, a 32 bites alkalmazások támogatása pedig továbbra is kikapcsolt állapotban van, de szükség esetén engedélyezhető, például a Steam használatához.
További információkért és a telepítőképfájlok letöltéséhez látogass el az openSUSE hivatalos weboldalára. A kiadás részletes újdonságai a hivatalos bejelentésben olvashatók.
