Megjelent az Omarchy 4.5 Apple Silicon támogatással és jelentős asztali fejlesztésekkel

Megjelent az Arch Linuxra épülő Omarchy 4.5, amely tovább bővíti a támogatott hardverek körét, és számos újdonságot hoz a Hyprland csempéző ablakkezelőhöz. A rendszerben már hagyományos, szabadon mozgatható ablakok és alkalmazásdokk is használható, emellett új alkalmazások érkeztek, valamint gyorsult a telepítés és a rendszer működése is. A kiadás egyik legnagyobb újdonsága azonban az ARM64 architektúra támogatásának bevezetése, amelynek köszönhetően az Omarchy már egyes Apple Silicon processzoros MacBookokon és NVIDIA ARM-alapú eszközökön egyaránt használható.

Megjelent az Omarchy 4.5 Apple Silicon támogatással és jelentős asztali fejlesztésekkel

Az Omarchy 4.5 az első olyan kiadás, amely a hagyományos x86_64 architektúrán túl ARM64-es eszközökre ugyancsak elérhető. A fejlesztők az Asahi Linux munkájára építve megvalósították az Apple M1, M2 és M3 processzorokkal szerelt, valamint a MacBook Neo modellek támogatását. A rendszer telepítése egy külön macOS-alkalmazással végezhető el, amely lehetővé teszi az Omarchy telepítését a meglévő macOS mellé.

Az ARM64 támogatás az NVIDIA hardvereire szintén kiterjed, így az N1X processzoros laptopok és a DGX Spark asztali számítógépek előzetes támogatást kaptak. A Qualcomm Snapdragon X processzorokra épülő eszközök támogatásán még dolgoznak a fejlesztők, ahogyan az újabb Apple M4, M5 és M6 processzorokén is.

A Hyprland csempéző ablakkezelő egyik legnagyobb újdonsága a hagyományos, szabadon mozgatható ablakokat használó munkaterületek bevezetése. A Hyprland eddigi csempéző és görgethető ablakelrendezései mellett immár lebegő ablakos mód is választható, amelyhez külön alkalmazásdokk tartozik. A dokk megjeleníti a futó és rögzített alkalmazásokat, támogatja az ablakok minimalizálását, valamint az alkalmazásindítást.

A Hyprland egyik legnagyobb újdonsága a Dock, és a lebegő ablakok támogatásának bevezetése
A Hyprland egyik legnagyobb újdonsága a Dock, és a lebegő ablakok támogatásának bevezetése

A fejlesztők átdolgozták az értesítési rendszert, kibővítették a megjelenési beállításokat, és bevezették a videós háttérképek, valamint az animált témabevezetők támogatását. Az Omarchy immár 50 nyelven használható, a nyelvváltás pedig közvetlenül a rendszer beállításaiból végezhető el.

Az alkalmazáskínálat több új programmal bővült. A Hype nevű alkalmazás Markdown-dokumentumokból készít prezentációkat, a Signed PDF-dokumentumok aláírására használható, a Disktree a lemezterület felhasználását jeleníti meg, a Monologue webkamerás felvételeket készít, a Gliff SSH-kapcsolaton keresztüli távoli asztali hozzáférést biztosít, az Elsewhen pedig egy konfigurálható világórát hoz el.

Fejlődött a Microsoft 365 integrációja, így az Outlook, a Word, az Excel, a PowerPoint, a Teams és a OneDrive egyszerűen telepíthető különálló webalkalmazásként, saját ablakkal és indítómenü-bejegyzéssel. A rendszer alapértelmezett beszédfelismerő alkalmazása a Superwhisper lett, amely lehetővé teszi a hangalapú szövegbevitelt, és felhőalapú, valamint helyben futtatható modelleket egyaránt támogat.

Az új telepítő előre összeállított rendszerképet használ, amellyel a telepítési idő a fejlesztők szerint megközelítőleg a felére csökkent. Emellett gyorsult a rendszerindítás, a témaváltás, a menük megjelenítése és a terminál indítása. A kiadás több megjelenítési, ablakkezelési és stabilitási hibát is javít.

Az Omarchy 4.5 már elérhető a projekt hivatalos weboldalán, a részletes változásjegyzék pedig a kiadási bejelentésben olvasható.

A telepítő lemezképek friss telepítéséekhez készültek, a meglévő telepítéseket elegendő frissíteni az alábbi paranccsal:

$ omarchy update