A Bcachefs elhagyta az experimental cimkét, de az éles használata még mindig fenntartásokkal javasolt

Kent Overstreet szerint a Bcachefs túljutott a kísérleti fejlesztési szakaszon, ezért a projekt webhelyéről is eltávolították az erre utaló jelölést. A bejelentés a Bcachefs 1.38.6 kiadásával együtt történt meg, amely jelentős teljesítményjavításokat, fejlettebb háttérbeli adatkezelést és érettebb hibajavító kódolást kínál. A besorolás megváltozása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a fájlrendszert üzleti vagy kritikus rendszerhez fenntartások nélkül ajánlják.

A Bcachefs elhagyta az experimental cimkét, de az éles használata még mindig fenntartásokkal javasolt

Overstreet szerint a döntést az indokolta, hogy csökkent a beérkező hibajelentések száma, a feltárt problémák pedig kevésbé súlyosak és gyorsabban javíthatók, mint korábban. A Bcachefs egy copy-on-write elven működő fájlrendszer, amely titkosítást, pillanatképeket, tömörítést és több eszköz kezelését is támogatja.

Info
A copy-on-write olyan adattárolási elv, amely módosításkor nem írja felül közvetlenül az eredeti adatblokkot. A rendszer az új változatot másik helyre írja, majd a hivatkozásokat erre irányítja át. Ez megőrzi a korábbi állapotot, megkönnyíti a pillanatképek készítését, és csökkenti annak kockázatát, hogy egy félbeszakadt írás következetlen fájlrendszer-állapotot hagyjon maga után.

A projekt az erasure coding támogatását sem tekinti többé kísérletinek. A Bcachefs Reed–Solomon kódolást használ, amely a RAID5 és RAID6 rendszerekhez hasonló paritásvédelmet biztosít. Az új írásokat először replikált formában tárolja, majd később a háttérben alakítja át hibajavító kódolással védett sávokká. A fejlesztők szerint ez a megoldás elkerüli a hagyományos paritásos RAID rendszerek írási lyuk problémáját.

A Reconcile rendszer nyilvántartja, hogy az adatok jelenleg hol helyezkednek el, és a fájlrendszer beállításai alapján hol kellene lenniük. Eszközcsere, új replikációs szabály vagy az erasure coding bekapcsolása után a Bcachefs a háttérben áthelyezheti és újrarendezheti az adatokat, így ehhez nincs szükség kézi másolásra. A Bcachefs 1.38.6 fejlesztése során végzett mérések több mint kétszáz módosítást eredményeztek a B-tree kódban, a naplózó rendszerben és más központi részekben. Egy 48 magos AMD EPYC 9454 konfiguráción a Bcachefs 16,5 GB/s eredményt ért el dbench alatt, az XFS pedig 16 GB/s-ot. A 4 kilobájtos véletlenszerű írási tesztben a Bcachefs 700 ezer, az XFS egymillió IOPS-ot teljesített.

A Bcachefs a Kent Overstreet és Linus Torvalds közötti konfliktus után kikerült a kernel beépített fájlrendszer-meghajtói közül, és a Linux 6.18 óta külön DKMS modulként telepíthető. A projekt Linux 6.16-tól jelöl támogatott kernelverziókat, és több disztribúcióhoz is biztosít telepítési útmutatót.

A felhasználói térben működő Bcachefs eszközöket már Rust nyelven írták újra, a következő lépés pedig Rust-kötések hozzáadása a DKMS modulhoz. Ezeket kezdetben teszteléshez és teljesítménymérésekhez használják majd opcionális függőségként. A kísérleti jelölés eltávolítása új fejlettségi szintet jelez, de pótolhatatlan vagy üzleti adatoknál továbbra is indokolt a rendszeres mentés és az adott terhelés előzetes kipróbálása.