A Prohardver lapcsalád a napokban teljesen elérhetetlenné vált egy szerverösszeomlás következtében. A szerkesztők eleinte azt gondolták hogy egy pár perces leállásról lesz csak szó, azonban kiderült hogy ennél sokkal súlyosabb a probléma, melyről később részletesen beszámolt a szerkesztőség egy facebook posztban. A leállás a teljes lapcsaládot érinti. Mint írják, az utóbbi napokban csak most jutottak el odáig, hogy konkrétumokat is tudjanak közölni.
A kezdeti kommunikációs csend oka egyszerű volt: a hardveres háttér teljesen instabillá vált, a fájl- és adatstruktúrák állapota pedig még a szakértői szemmel is felmérhetetlen volt. Az érintett rendszergazda éppen egy országos esemény technikai hátterét koordinálta, miközben más kulcsemberek szabadságon vagy épp nyári táborozáson vettek részt, így az első napokban még a szerverhez való fizikai hozzáférés is problémába ütközött.
Tartalomjegyzék

A hiba miatt súlyos adatvesztés történt
A Prohardver lapcsaládot érintő szerverhiba olyan mélységű volt, hogy az adatbázis szerverben nemcsak az adatok, de a fájlrendszer és a könyvtárstruktúra is sérült. Bár az automatikus mentések mellett több kézi biztonsági másolat is rendelkezésre állt, végül ezek közül is csupán egyetlen offline példány bizonyult közvetlenül használhatónak – ez pedig a 2025. április 30-i állapotot rögzíti, vagyis még a címlapváltás és a portálok egyesítése előtti időszakot. Az üzemeltetők már több napja próbálják visszanyerni az adatokat a rendelkezésre álló töredékekből, azonban a legtöbb táblát csak részlegesen sikerül rekonstruálni. A hozzászólások és privát üzenetek helyreállítására van a legnagyobb esély, míg más tartalmak – például hírek, tesztek, hirdetések – részben végleg elveszhettek.
Mint minden esetben, itt is megjelentek rosszmájú megjegyzések
A Prohardver stábja külön fejezetben reagált a rosszindulatú felhasználói visszhangokra is. A vádakat, miszerint amatőr módon működtetnék a rendszert vagy elhallgatnának fontos részleteket, visszautasítják. Mint írják, a mögöttük álló 25 év során mindig nyíltan vállalták a kellemetlenebb helyzeteket is, a mostani krízis azonban kivételes – semmilyen előzetes erőforrástervezés nem tudott volna felkészülni arra, hogy egy enterprise processzor és alaplap tandem módon, hibajelzés nélkül kezdi el rongálni az adatbázisokat. A szerkesztők hangsúlyozták: egy kis cégként, korlátozott infrastruktúrával működnek, még akkor is, ha a lapcsalád mérete és ismertsége alapján sokan másképp gondolják. A mentésen jelenleg az ország legjobb szakemberei dolgoznak, önkéntes alapon, amiért a stáb háláját fejezte ki.
A helyreállítás menetrendje és a jövő forgatókönyvei
A visszaállítási munkák jelenlegi állása szerint a lapcsalád három pillére – a fórum, a tartalom és az apróhirdetések – lépcsőzetesen indulhat újra. A fórum valószínűleg elsőként válik elérhetővé, ezt követheti a tartalom és végül a Hardverapró. Az újraindítás során nem tudnak hosszasan várni az adatok kinyerésére: amint egy-egy adatbázistábla aktiválásra kerül és új adatok kerülnek bele, a későbbi visszaillesztés szinte lehetetlenné válik. A jelenlegi rendszer egy downgrade-elt hardveren fut, amely ideiglenesen stabilnak tűnik, de nem terveznek rajta hosszú távon maradni. A cél, hogy mihamarabb megbízható, végleges platformra álljanak át, még akkor is, ha ennek kockázatai vannak.
A Prohardver stábtagok megköszönték a rengeteg bátorító üzenetet, telefont és kommentet, amelyek segítettek átbillenni a csapatot a kezdeti döbbeneten és elkeseredésen. Zárásként egy régi munkatárs személyes üzenetét idézték, amely szerint a PH életének legjobb időszaka volt, és biztos abban, hogy bármi is megy veszendőbe, helyébe új, értékes tartalom kerül. A Prohardver csapat elkötelezett a lapcsalád megmentése mellett, és amíg van rá lehetőség, nem hajlandók lemondani róla.
A PingvinBázis szerkesztősége sikeres újraindítást kíván a Prohardver csapatának!
