Nyolc év után befejeződik az ArcoLinux fejlesztése – véget ér egy meghatározó fejezet a Linux világában

Nyolc év oktatás, közösségépítés és disztribúciófejlesztés után Erik Dubois bejelentette az ArcoLinux projekt befejezését. A közleményt az alapító személyes hangvételben tette közzé, kiemelve, hogy a döntést nem könnyen hozta meg, de az idő múlásával úgy érezte, már nem tudja ugyanazzal az energiával és pontossággal folytatni a munkát, mint korábban. A cél az volt, hogy méltósággal, egy erős rendszer élén búcsúzhasson – miközben az eddigi eredményekre büszkén tekinthet vissza.

Nyolc év után befejeződik az ArcoLinux fejlesztése – véget ér egy meghatározó fejezet a Linux világában

A projekt alapítója személyes okokra hivatkozva hozta meg a végső döntést

A projektet alapító és karbantartó fejlesztő, Erik Dubois az alábbi okra hivatkozva döntött a projekt megszűnéséről:

„Nem könnyen hoztam meg ezt a döntést. De ahogy közeledek a hatvanhoz, egyre kevésbé érzem magamban az energiát és a fókuszt, és olyan apró hibákat követek el, amelyek arra emlékeztetnek, hogy már nem vagyok az ami régen voltam. Szeretném úgy lezárni az ArcoLinuxot, hogy az még mindig egy erőteljes projekt, és én büszkén nézhetek vissza arra, amit együtt létrehoztunk.”

Visszatekintés az elért eredményekre

Az ArcoLinux kezdettől fogva többet kínált egy egyszerű disztribúciónál. A projekt fókusza az oktatáson, a rendszer megértésén és az egyéni fejlődésen volt. Több mint ötezer YouTube-videóval, interaktív telepítőkkel és egyedi projektekkel – mint a Carli és az ALCI – tanították meg a Linux használatát kezdőknek és haladóknak egyaránt. A projekt különböző változatai – köztük az ArcoPlasma, ArcoNet vagy Ariser – a felhasználók igényeihez igazodtak, miközben folyamatosan ösztönözték a közösséget a tiling ablakkezelők, a csomagépítés és a rendszer mélyebb rétegeinek felfedezésére.

Az ArcoLinux projekt idén nyáron zárul le

A bejelentés szerint 2025. július 1-jén hivatalosan is lezárul az ArcoLinux projekt. Ezzel együtt minden hozzá kapcsolódó fejlesztés – az ArcoInstall, Carli, ALCI, Ariser, valamint az eszközök, szkriptek és infrastruktúrák – megszűnnek. A projekt online örökségét azonban nem törlik: a hivatalos weboldalak, a GitHub-tárolók és az oktatóvideók továbbra is elérhetők maradnak az érdeklődők és a jövőbeli fejlesztők számára.

Átmenet Arch Linuxra – támogatott áttérés Chaotic-AUR-ral

Az ArcoLinux felhasználók számára biztosítják az átállás lehetőségét a natív Arch Linux rendszerre. Az ehhez készült csomagok eltávolítják az ArcoLinux arculati elemeit, frissítik a pacman.conf fájlt az Arch és a Chaotic-AUR köré épülő verzióra, valamint egységesítik a tükörlistát egyetlen GitHub-alapú forrásra. A rendszer újratelepítésére nincs szükség, az áttérés gördülékenyen történik. A jövőben a Chaotic-AUR veszi át a bináris csomagok biztosításának feladatát, amelyet eddig az ArcoLinux csapata látott el.

A Támogatás a végső határidőig fennmarad

A közösség 2025. július 1-ig számíthat támogatásra az áttérés során. A közösségi csatornák – köztük a Telegram és a Discord – fokozatosan bezárnak, de addig minden segítséget megadnak a felhasználóknak. A fejlesztők kifejezett célja, hogy az ArcoLinux öröksége zökkenőmentesen olvadjon be az Arch ökoszisztémába.

A búcsú nem végleges lezárásként, hanem új irányként került megfogalmazásra. A projekt mögött álló csapat azt reméli, hogy a korábbi tartalmak és eszközök hosszú távon is inspirációt nyújtanak majd – épp úgy, ahogy a közösség egykor inspirálta őket. Az ArcoLinux projekt ugyan befejeződik, de szemlélete, szellemisége és tudásbázisa tovább él.

További részletek a hivatalos bejelentésben olvashatóak.