Megérkezett a Debian Trixie RC 3 – közeleg a Debian 13 stabil kiadása

1/10
Ez egy kiadásra jelölt verzió tesztelési célokra, produktív használtra nem javasolt az esetlegesen előforduló hibák miatt

A Debian 13 végleges megjelenése mindössze négy napra van tőlünk, és ezzel párhuzamosan a Debian Installer fejlesztői csapata hivatalosan is bejelentette a harmadik, egyben minden bizonnyal utolsó kiadásra jelölt változatot. A Trixie RC 3 semmilyen új funkciót nem tartalmaz, mivel a rendszer jelenleg teljes „freeze” állapotban van: ez azt jelenti, hogy kizárólag kritikus biztonsági hibák esetén kerülhetnek be változtatások. Ennek megfelelően az RC 3 gyakorlatilag megegyezik azzal, amit néhány napon belül Debian 13 végleges kiadásaként ismerhetünk meg, mely így ideális előnézeti lehetőséget biztosít a kíváncsi felhasználóknak.

Megérkezett a Debian Trixie RC 3 – közeleg a Debian 13 stabil kiadása

Technikai újdonságok, lokalizáció

Bár újdonságokról nem beszélhetünk, néhány technikai változtatás mégis bekerült ebbe a kiadásba. A ppc64el architektúrára készülő telepítőképek mostantól tartalmazzák a linux-image-powerpc64le-64k kernelcsomagot, a Linux kernel verziója pedig 6.12.38+deb13-ra frissült, amely a legfrissebb fejlesztéseket és biztonsági javításokat hozza magával. Fejlődtek az ARM-alapú rendszereken használatos „depthcharge” képek is, valamint módosult a hardverfelismerési rutin: immár nem történik meg feleslegesen azoknak a firmware-fájloknak a másolása, amelyek már eleve jelen vannak az installer initramfs-ében. Frissült a choose-mirror komponens is, amely mostantól naprakész szerverlistával segíti a gyors és megbízható letöltési források kiválasztását a telepítés során.

Az RC 3 részeként már megtalálható a KDE legfrissebb, 6.3-as sorozatba tartozó 6.3.6-os hibajavító kiadása, amely éppen csak befért az utolsó napokban. Emellett a GNOME rajongóinak sem kell csalódniuk: a rendszer a GNOME 48 verzióját kínálja, így a főbb asztali környezetek naprakészen érkeznek a végleges változatba. Nyelvi szempontból a kiadás 78 nyelvet támogat, melyek közül 32 teljes fordításban elérhető, ezzel biztosítva a Debian hagyományosan erős lokalizációs törekvéseit. A Debian Installer fejlesztői szerint jelenleg nincs ismert kritikus hiba, így minden esély megvan arra, hogy a Debian 13 időben, augusztus 9-én jelenjen meg.

A Debian fejlesztői minden visszajelzést szívesen fogadnak

A fejlesztőcsapat arra biztat minden felhasználót, hogy próbálja ki az RC 3-as kiadást, és jelezze, ha bármilyen problémát tapasztal. A telepítőképek és a kapcsolódó dokumentáció már most elérhetők a disztribució hivatalos weboldalán. A visszajelzések révén tovább csiszolható a rendszer, és biztosítható, hogy a Trixie kiadás már az első napon stabil, megbízható és széles körben használható legyen. A csapat köszönetét fejezi ki minden közreműködőnek, akik hozzájárultak ehhez a mérföldkőhöz – legyen szó fejlesztésről, fordításról, hibajavításról vagy tesztelésről. Néhány nap múlva végre elérkezik a pillanat, amit a Debian közössége oly régóta vár: a Trixie érkezik.