A közelmúltban kisebb internetes hullámokat keltett a Hyprland Premium nevű kezdeményezés bejelentése, amely sokakban aggodalmat váltott ki a projekt jövőjével kapcsolatban. A közösségi felháborodásra reagálva maga a projekt vezetője, vax osztott meg egy Reddit posztot a helyzet tisztázására: „Hé hé emberek, vax vagyok. Láttam, hogy a Hyprland Premiumról szóló poszt kicsit elterjedt, és úgy tűnik, sokan nem igazán értik, mit is csinálunk valójában.” A bejegyzés célja egyértelmű: eloszlatni a félreértéseket a prémium kezdeményezésről, különösen annak jogi és forráskód-kezelési vonatkozásairól. A vax által üzemeltetett oldalon egyelőre nincs link az új aldomainhez, mivel – mint írja – „végül is ez még folyamatban lévő munka. Ezért hiányos a megfogalmazás, és ezért vannak lezárva a regisztrációk.”
Tartalomjegyzék

A forráskód marad nyílt, a fejlesztés nem áll meg
A közösség legnagyobb félelmét az váltotta ki, hogy a prémium modell a Hyprland lezárásának előszobája lehet. Ezt vax egyértelműen cáfolta:
A Hyprland nem válik zárt forráskódúvá. Ez ott áll az oldal első mondatában.
Kiemelte, hogy nem lesznek fizetős funkciók, külön bétaágak vagy más korlátozások. A fejlesztés a megszokott nyitott formában folytatódik. A „prémium” nem a Hyprland funkcióinak lezárását jelenti, hanem egy lehetőséget arra, hogy a közösség segítse a projekt hosszú távú fenntartását. Vax így fogalmaz:
Nekem is kell valamit ennem. Ha befejeztem az egyetemet, és nem tudom ezt főállásban csinálni, akkor kénytelen leszek jelentősen csökkenteni a hozzájárulásaimat, és valós munkát keresni.
A támogatások révén viszont akár egy új fejlesztőt is alkalmazhatna teljes munkaidőben, ami a felhasználók javát szolgálná:
Ha eljutunk valahová ezzel, az csak az előnyötökre válhat.
Prémium közösségi élmény és jövőbeli lehetőségek
A fórum már elérhető a forum.hypr.land címen, azonban a teljes hozzáféréshez Hyprland-fiókra van szükség, így a hivatalos indulás még várat magára. A prémium előfizetés keretében további fórumkategóriák lesznek elérhetők, ahol a közösségi segítség helyett maga vax válaszol a kérdésekre, valamint kérdezz-felelek és kötetlen beszélgetések is lesznek. Az asztali élmény két szintre oszlik: a szabadon elérhető változatban a fejlesztők által biztosított dotfile-okat lehet egykattintásos módszerrel telepíteni és frissíteni. A prémium verzió ugyanez, de több testreszabási lehetőséggel: „például hogy a panel melyik oldalra kerüljön, vagy melyik gomb hova, stb. – ezek nem Hyprland funkciók, csak a konfiguráció részei.
A bevezetett „További prémium szolgáltatások” kategória egy általános kitételként szerepel, ha a jövőben új ötletek – például dotfile szinkronizálás – kerülnek bevezetésre, azok várhatóan szintén az előfizetés részévé válnak. „Még nem tudjuk pontosan, ezért nem is mondtuk meg
– teszi hozzá.
A Hyprland Premium tehát nem irányváltás, hanem egy nyílt és őszinte kísérlet arra, hogy a projekt fenntartható maradjon. Ahogy a poszt végén írja: „Cheers, happy Hyprlanding.”