A Nintendo a Yuzu emulátor után a Ryujinxet is kicsinálta

A Yuzu Nintendo Switch emulátor projekt tönkretétele után, sokan találgatták, hogy a másik hasonló open source projektre a Ryujinxre is sor kerülhet-e, és most sajnos be is következett: a Nintendo leállítatta Ryujinx Nintendo Switch emulátort projektet is.

A Nintendo a Yuzu emulátor után a Ryujinxet is kicsinálta

Előjel volt a Github oldal eltűnése

A napokban a Ryujinx GitHub-oldala 404-es hibával eltűnt, ami kezdetben zavart keltett a közreműködő fejlesztők körében. Mostanra azonban a hivatalos Discord szerveren és a közösségi médiában is megerősítették, hogy nem technikai hibáról van szó. A Nintendo kapcsolatba lépett az emulátor eredeti fejlesztőjével, és megállapodást ajánlott, amelyben arra kérték, hogy hagyja abba a projektet, és távolítson el minden kapcsolódó tartalmat, különben jogi keresetet nyújtanak be.

Az egyik hozzájáruló információkkal szolgált

Ez az információ egy másik közreműködőtől, riperiperitől származik, aki elmagyarázta, hogy az eredeti fejlesztő, gdkchan, fontolóra vette a megállapodást, és az emulátor hivatalos oldalát már eltávolították.

Ez a poszt a Ryujinx X oldalán is megjelent:

„Tegnap gdkchant megkereste a Nintendo, és megállapodást ajánlottak neki, hogy hagyjon fel a projekttel, és távolítsa el az általa kezelt oldalakat és minden kapcsolódó anyagot. Míg arra várunk, hogy eldöntse, elfogadja-e az ajánlatot, az oldal már eltűnt, így azt hiszem, biztonsággal kijelenthetjük, mi lett a végeredmény. Ahelyett, hogy pánikban és találgatások között hagynálak benneteket, úgy döntöttem, írok egy rövid üzenetet, hogy lezárjam ezt az ügyet:

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a kódhoz, dokumentációhoz vagy hibajelentésekhez a projekt során. Köszönöm, hogy végigkísértetek minket a fejlesztés során. Rengeteg érdekes dolgot tanulhattam meg olyan játékokról, amelyeket szeretek, új minőségekben élvezhettem őket különleges körülmények között, és biztos vagyok benne, hogy nektek is hasonló különleges élményeitek voltak. Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a moderációs csapatunknak is, akik nehéz időkben is mellettünk álltak, és mindig találtak módot arra, hogy könnyebbé tegyék a helyzetet.” – Zárul a fejlesztő közleménye.

A Nintendo agresszív üzletpolitikája nem tűri meg az ilyen projekteket

A Nintendo üzletpolitikája, amely az emulátorok elleni fellépést is érinti, megosztja a közösséget, és sokak szerint túlzottan agresszív. A cég évtizedek óta szigorúan védi szellemi tulajdonát, ami részben érthető, hiszen az emulátorok lehetővé teszik, hogy a játékokat a hivatalos hardveren kívül is futtassák, ami a potenciális bevételkiesést jelenthet számukra. Ugyanakkor sokan úgy érzik, hogy az emulátorok jelentős szerepet játszanak a videojátékok megőrzésében, különösen régi konzolok és játékok esetében, amelyeket a cég már nem támogat vagy árul.

Az emulátorok fejlesztése és használata nem mindig az illegális játékhasználatot célozza. Sokan például a hardverek elérhetetlensége, a gyűjtői árak, vagy a régi játékok archiválása miatt fordulnak az emulációhoz. A Nintendo azonban általában nem tesz különbséget az emulátorok céljai között, és mindent megtesz, hogy elérje ezek leállítását.

Ez a hozzáállás gátolja a videojátékok megőrzésére tett erőfeszítéseket, és sok rajongó szerint a cég inkább az emulátorokat kellene integrálja vagy jobban támogassa a régebbi játékok legális elérhetőségét. Az a tény, hogy számos klasszikus játék nem elérhető más módon, növeli az emuláció iránti igényt, és egy kiegyensúlyozottabb megközelítés valószínűleg a rajongók és a vállalat számára is előnyös lenne.