A Hewlett Packard Enterprise 2025. december 31-én leállította a HP-UX 11i v3 standard támogatását. Az 1982-ben indított Unix-ág ezzel gyakorlatilag a története végére ért: a szoftver státusza „kiforrott” lett, ami azt jelenti, hogy 2028 végéig ugyan még adnak hozzá segítséget, de új funkciók vagy érdemi javítások már nem készülnek. A lépés papírforma szerint történt, hiszen a rendszer sorsa az Intel Itanium processzorokhoz volt kötve. Mivel az Intel már 2021-ben leállította a chipek szállítását, a HP-UX mögül egyszerűen elfogyott a hardver, így a fejlesztés fenntartása gazdaságilag értelmetlenné vált a HPE számára.
Tartalomjegyzék
A Motorola korszaktól a Superdome-ig: A HP-UX diadala
A HP-UX 1982-ben bukkant fel, ekkor kezdett a HP a mérőműszerek mellett komolyabban foglalkozni a számítástechnikával. Az alapokat a Motorola 68000-es processzorai adták, de a fejlesztők már az elején próbáltak valami extrát bedobni. Ilyen volt például az Integral PC: ebbe a hordozható gépbe nemcsak egy tintasugaras nyomtatót építettek be, hanem a Unix-kernelt is egy ROM-chipre égették rá. Mivel akkoriban még lassú mágneslemezekről nyögtek be a rendszerek, ez a megoldás azonnali indítást és betonstabil működést hozott.
A nyolcvanas évek közepén a HP saját processzorarchitektúra fejlesztésbe fogott: a PA-RISC architektúra kedvéért az alapjaiban írták újra az operációs rendszert. Ez a váltás bejött, a kilencvenes évekre a HP-UX lett az egyik leggyorsabb nagyvállalati rendszer a piacon. A szoftver híre még a Commodore-ig is eljutott, ahol az Amiga jövőjét pont erre a technológiára alapozták volna. Az Amiga Hombre projektben PA-RISC chipeket és HP-szoftvereket használtak volna, de a Commodore csődje végül az egészet lehúzta a vécén.
A kétezres években a Superdome szerverekkel pörgött fel igazán a rendszer. Ezek a moduláris monstrumok már nem sima kiszolgálók voltak: a legnagyobb bankok és távközlési cégek ezen futtatták a legfontosabb adatbázisaikat. A HP-UX ekkor már simán kezelte a hardvererőforrások dinamikus darabolását, így egyetlen gépben több, egymástól teljesen elszigetelt virtuális környezet is elfért. Ezzel a HP-UX az adatközpontok megkerülhetetlen alapköve lett.
Az Itanium bukása pecsételte meg a rendszer sorsát
A HP-UX sorsa akkor dőlt el, amikor kiderült: az Itanium nem tudja lenyomni az x86-os világot. Az Intel és a HP nagy dobásnak szánt közös projektje sosem lett piacvezető, megrekedt egy szűk réteg drága játékszerének. Bár a HP mérnökei 2012 körül házon belül elkezdték átportolni a rendszert x86-ra, a vezetőség végül elkaszálta a projektet. Ezzel a szoftver beszorult egy technológiai zsákutcába, hiszen a jövője egy olyan processzortól függött, amit az Intel már csak kivezetni akart a piacról.
Amikor az Intel 2021-ben leszállította az utolsó Itanium lapkákat, a HP-UX gyakorlatilag halálra ítéltetett. Új processzorok híján nem készültek új szerverek sem, a meglévő hardverek pedig az idő előrehaladtával elavulttá váltak. A gyári támogatás mostani leállítása tehát csak az utolsó lépés egy évek óta tartó folyamatban. Érdekesség azonban, hogy a platform a hivatalos kivezetés ellenére sem tűnik el teljesen a süllyesztőben.
A nyílt forráskódú közösség ugyanis több szálon is próbálja életben tartani az architektúrát. Az EPIC Linux projekt és a T2 Linux disztribúció karbantartói jelenleg is dolgoznak az Itanium-támogatáson, ami technikai bravúrnak számít a gyártói segítség nélkül. René Rebe, a T2 vezetője például a GCC fordítóprogram fejlesztésével gondoskodik arról, hogy a modern kódok egyáltalán lefutathatók legyenek ezeken a gépeken. Ez a fajta közösségi munka lehetővé teszi, hogy a megmaradt Integrity szerverek speciális kutatási célokra vagy a technológia iránt elkötelezett hobbisták kezei alatt még évekig üzemben maradjanak.
