A SysVinit 3.14 verziója két fontos hibajavítást tartalmaz, valamint néhány kisebb elírást és dokumentációs problémát korrigál a kézikönyv oldalakban. Frissült az init.8 kézikönyvoldal is, amelyben korábban észlelt hibákat javítottak. Emellett visszakerült a DESTDIR változó a src/Makefile-ba, amely segíti az Arch és Arch-alapú disztribúciókon való fordítást. Ezt a változót egy korábbi kiadásban eltávolították, de most ismét elérhető.
Tartalomjegyzék

Biztonságosabb inittab kezelés támogatás bevezetése a SysVinitben
A legjelentősebb változás az inittab konfigurációs fájlt érinti. Az eddigi kiadásokban egy inittab bejegyzés maximális hossza körülbelül 127 karakter volt, amely az esetek többségében elegendőnek bizonyult, és közel 30 éve változatlan maradt. Ez azonban két problémát is felvetett. Egyrészt, ha valaki egy hosszabb parancsot kívánt futtatni – amely meghaladta egy hagyományos terminál szélességét –, akkor azt az init nem fogadta el. A nagyobb gond az volt, hogy a túl hosszú sorokat egyszerűen levágta, majd a maradékot próbálta meg végrehajtani. Ez potenciálisan veszélyes helyzeteket eredményezhetett: például egy rm -rf /var/tmp parancs csonkítása rm -rf /var formára súlyos adatvesztést okozhatott.
Az inittab bejegyzések maximális hossza 253 karakterre nőtt
Az új verzióban az inittab bejegyzések maximális hossza 253 karakterre nőtt. Ha egy bejegyzés ennél hosszabb, az init figyelmeztetést ír a naplóba, és nem próbálja meg végrehajtani a csonkolt parancsot. Ezáltal az init biztonságosabban kezeli a hosszabb parancsokat, és csökkenti az esetleges hibákból eredő kockázatokat. Az új viselkedést és a módosított karakterkorlátot a inittab.5 kézikönyvoldal dokumentálja.
További részletek és letöltési elérhetőség a SysV init 3.14 verziójához a GitHubon érhetők el.